2011. szeptember 9., péntek

Termőföld szomszédokkal olcsóbban

Három kupac földet hordunk szét:)
Manapság nagyon divatos a közösségi megtakarítást, együtt olcsóbb, X ember után megkapjuk a kedvezményt, stb. (Bónusz Brigád, Kuponvilág, Együtt.hu)
Jelentem mi is elindítottuk a mi kis megtakarítási közösségünket, itt a társasházban! Ez az első eset, remélem lesz több is! :)

Az úgy volt, hogy a mi "drága" szó szerint kivitelezőnek többször adtunk pénzt már földre, előleg gyanánt, annyit adtunk föld cimszó alatt, hogy egyéni műugró pályánk lehetne! Persze egyszer sem földre költötte, sebaj, mi odaadtuk ami járt neki, de a lakást - kertet korántsem fejezte be. Ígérte, ígérte, aztán mégsem jött.:(

Mivel nem akartuk tovább nézni a poros földet, amiből nem is volt elég, ezért 3 szomszéd összefogott és rendeltünk közösen földet, ebben az volt a jó, hogy lustaságból rendeltünk mellé egy bobcatet, mert a kertbe nem tudott volna bejönni a teherautó és a betonkerítés elemeit ki kellett volna szedni, ha át akarjuk lapátolni  a kertbe. (Óriási kertünk van, ha kapálni kell, különben kicsike 41 m2)

Így aztán időt spórolva, meg pénzt is, közösségi megtakarítást szerveztünk házon belül! Összefogva olcsóbb volt a berakás is, mert 3 fele oszlott! Így aztán nem volt más, mint szétlapátolni! Nagyon sokat segített apukám, mérgemben én is lapátoltam, mert férj megígérte, hogy időben jön haza, de nem így lett! A végén ő talicskázott még néhány kör földet a bejárat felőli kertrészre, ahol a "veteményesem" (rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, koktél paradicsom, macskapöcse paprika, meg virág, ami nem rohadt még ki) van!

Legközelebb füvet ültetünk, kíváncsi vagyok, nagyon vágyom már rá, hogy ne a barnát lássak, hanem zöldet :))
Már megvan az ősz feladata és a virágos kertembe is most kéne elültetni pár hagymát, hogy legyen tulipán, nárcisz, stb.  Na majd két hét múlva :)

Ti szoktatok összefogni a közösségetekben lévőkkel, hogy valamit olcsóbban szerezzetek be??? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése